Találatok

Nincs találat

St Martin of Tours 2023. november 11.

Today is St Martin's Day - Ma van Szent Márton napja!

Szent Márton kb. 316-ban született a mai Szombathely területén. Édesapja katonatisztként szolgált és jutalomból kapott egy szép birtokot Olaszországban, így a család odaköltözött, Szent Márton ott nőtt fel. 

Szülei ugyan pogányok voltak, de ő 10 évesen úgy döntött, hogy felveszi a kereszténységet, aminek nem igazán örültek otthon (később édesanyja is megkeresztelkedett, édesapja viszont nem).

Katonatiszt fiaként neki is a hadseregben kellett szolgálnia, igen fiatalon mindössze 15 évesen lépett be, nem sok kedvvel. 

20 évesen aztán ki is tették, miután nem volt hajlandó harcolni, azt mondta ugyanis, hogy ő Jézus katonája, nem harcolhat. "I am a soldier of Christ, I am not allowed to fight." 

Emiatt börtönbe akarták küldeni, ő viszont felajánlotta, hogy inkább odaáll az ellenség elé mindenféle fegyverzet nélkül. Bele is mentek volna, de épp véget értek a harcok, így szerencsére megúszta a dolgot. 😅

Amikor még a római hadseregben szolgált Franciaországban, találkozott egy koldussal, akin alig volt ruha, és nagyon fázott szegény (november volt). Szent Márton kardjával félbevágta köpenyét és odaadta a felét neki.

Aznap éjjel álmában megjelent Jézus, rajta a fél köpennyel. És láss csodát, mikor felébredt a fél köpeny újra egész lett!

Amúgy miután odaadta a fél köpenyét, hazafelé az idő hirtelen megenyhült, eloszlottak a felhők, kisütött a nap, így aztán nem fázott a fél köpönyegében. 🤗

Saint Martin's Summer (Szent Márton-nyara): A szokásosnál jóval enyhébb, szép idő novemberben.

Szent Márton élete meglehetősen kalandosan alakult. Elűzték Franciországból, utána visszament Olaszországba, de onnan is elűzték, akkor vissza Franciaországba, ott térítéssel foglalkozott, majd szerzetes kolostort alapított.

371-ben pedig Tours püspöke lett. Olyan szerény volt, hogy nem akarta elfogadni az állásajánlatot, ezért inkább elbújt egy libaólban, viszont a libák elgágokták magukat. 😃

397. november 8-án halt meg, november 11-én tartották a temetését, ezért ünnepelt ezen a napon Szent Márton-nap.

Érdekesség: 
Szent Márton napján nagy lakomát szokás csapni, sült libával, újborral. Ezután pedig kezdetét veszi a karácsony előtti 40 napos böjt. 😉

Szavak:

  • St Martin of Tours: Tours-i Szent Márton
  • pagan: pogány
  • beggar: koldus
  • cloak: köpeny
  • bishop: püspök
  • humble: szerény, alázatos
  • goose: liba, ! tbsz: geese !
  • to honk/cackle: gágogni
  • feast: lakoma
  • lent: böjt

Teszt a tanultakból (többször kitölthető, anonim teszt):

Hozzászólások

Értesítések

Új poszt - Pazarlás

3 órája

Az Élelmezési világnap kapcsán: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/elelmezesi-vilagna...

Új poszt - Élelmezési Világnap

12 órája

Today is World Food Day. - Ma van az élelmezési világnap.   When is it celebrated? - Mikor ünneplik...

Új poszt - Kézmosás

1 napja

A kézmosás világnapja kapcsán: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/a-kezmosas-vilagnap...

Új poszt - A kézmosás világnapja

1 napja

Today is Global Handwashing Day. - Ma van a kézmosás világnapja. When is it celebrated? - Mikor ünn...

Új poszt - New York

2 napja

A Külföldi Magyarok 6.: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/kulfoldi-magyarok-6-resz  ...

Új poszt - Külföldi Magyarok 6. rész

2 napja

Babett és fia New Yorkban élnek. 😊 1.Melyik országban laksz? USA 2. Mióta élsz ott? 11 éve   ...

Új poszt - Levél

3 napja

Legyen a nap szava a (fa)levél, azaz: LEAF Figyeljünk rá, hogy többes száma rendhagyó: LEAVES (az F...

Új poszt - Trombózis világnap

3 napja

Today is World Thrombosis Day. - Ma van a trombózis világnapja.   When is World Thrombosis Day celeb...

Új poszt - Kolumbusz Kristóf

4 napja

Ma van Kolumbusz-nap: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/kolumbusz-nap  Kolumbusz Kri...

Új poszt - Kolumbusz-nap

4 napja

Today is Columbus Day - Ma van Kolumbusz-nap!   When is it celebrated? - Mikor ünneplik? It is cele...

Új poszt - Heti beszámoló 1.

5 napja

Ezentúl vasárnaponként heti beszámolót tartok! 😊 Először is, milyen hihetetlen, hogy mindjárt októb...

Új poszt - Túra 10.

6 napja

A héten nem sokat mozdultam ki, elsősorban a herpeszem miatt. Az orromnál is kijött egy, még nagyobb...

Új poszt - Mentális egészség világnapja

6 napja

Today is World Mental Health Day. - Ma van a mentális egészség világnapja.   When is World Mental H...

Új poszt - Tojás

1 hete

Ma van a tojás világnapja! 🥚 Poszt: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/a-tojas-vilag...

Új poszt - A tojás világnapja

1 hete

Today is World Egg Day. - Ma van a tojás világnapja. When is World Egg Day celebrated? - Mikor ünne...

Új poszt - Aosept

1 hete

A látás világnapja kapcsán jutott eszembe az AOSept-es történet. 13 évesen lettem szemüveges, vagyis...

Új poszt - A látás világnapja

1 hete

Today is World Sight Day. - Ma van a látás világnapja. When is World Sight Day observed? - Mikor ta...

Új poszt - Vízhiány

1 hete

Ma vízhiány volt, legyen tehát ez a nap szava: WATER OUTAGE Ennek oka lehet: planned maintenance: ...

Új poszt - Herpesz

1 hete

És a nap szava ma a herpesz, azaz: COLD SORE to have a cold sore: herpesze van I have a cold sore o...

Új poszt - Az aradi vértanúk emléknapja

1 hete

Today is 6 October, the memorial day for the Martyrs of Arad. - Ma van október 6., az aradi vértanúk...