Találatok

Nincs találat

First day at school 2022. szeptember 1.

Már itt is a szeptember 1-je és ezzel megkezdődött az iskola.

Emlékszem, milyen izgatottan vártam az első napomat az iskolában, el sem tudtam képzelni milyen lesz majd!

Az iskola szerencsére nem volt túl messze, első nap anyukám elkísért, de utána már egyedül mentem. Az iskola közvetlen szomszédságban egy pékség volt, így minden reggel finom frissen sült pékáru illata áradt.

Korán kelni már akkor sem szerettem, még félálomban voltam mikor odaértünk, és tévedésből rossz tanterembe léptem, ahol a második osztályosok voltak. 😁

Aztán a következő évtől átköltözött az iskola egy másik helyre, ez már messzebb volt, tehát korábban kellett indulnom, aztán harmadiktól megint más helyre tették át az osztályunkat, a felsőt pedig szintén egy másik helyen kezdtem (ez volt a legmesszebb), majd 6. után 6 évig 6 osztályos gimnáziumba jártam és minden reggel 6-kor kellett kelnem. 😕

Do you remember your first day at school? - Te emlékszel az első napodra az iskolában?

Érdekesség: Angliában 5 évesen kezdik az iskolát (Year 1), tehát ami nálunk első, az ott már második (Year 2).

Amerikában a GRADE használt, Grade 1, Grade 2 …

Tehát első osztály: Grade 1 = Year 2

Angliában is 16 éves korig kötelező az iskola.

Szavak:

  • subject(s): tantárgy(ak)
  • maths (amerikai angol: math): matek
  • physics: fizika
  • chemistry: kémia
  • history: történelem
  • geography: földrajz
  • biology: biológia
  • foreign language: idegennyelv
  • Hungarian grammar and literature: magyar nyelv és irodalom

Kapcsolódó gyakorlás: Good at/Bad at

Six-year-old me. 6 éves én. 

Hozzászólások

Nagyon aranyos vagy a fotón, okos tekintettel!!

Köszönöm szépen! 😊

Értesítések

Új poszt - Amerika

1 órája

Az amerikai félidős választások kapcsán: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/amerikai-...

Új poszt - Amerikai félidős választások

2 órája

The US Midterm Elections took place on 3 November. - November 3-án tartották az amerikai félidős vál...

Új poszt - A medúzák világnapja

1 napja

Today is World Jellyfish Day. - Ma van a medúzák világnapja.   When is it observed? - Mikor tartják...

Új poszt - Medúza

1 napja

A medúzák világnapja kapcsán: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/a-meduzak-vilagnapja...

Új poszt - Halottak napja

2 napja

Ma van halottak napja. Mivel mindenszentek (november 1.) munkaszüneti nap, ezért általában azon a na...

Új poszt - Halottak napja

2 napja

Today is All Souls' Day. - Ma van halottak napja.   When is it observed? - Mikor tartják? It is obs...

Új poszt - Heti beszámoló 4.

3 napja

Eltelt egy újabb hét, és már itt is van november. Az időjáráson is érezni már, bár régebben ilyenkor...

Új poszt - Mindenszentek

3 napja

Today is All Saints' Day. - Ma van mindenszentek napja.   When is it celebrated? - Mikor ünneplik? ...

Új poszt - Szókártyák (október)

3 napja

Elkészültek az októberi szókártyák! 🙌 Ebben a hónapban ünnepelte születésnapját George. 🎂Születésn...

Új poszt - Túra 13.

4 napja

Micsoda éjszaka már megint... Jóval kettő után tudtam csak elaludni a fenti szomszédok miatt, de már...

Új poszt - Halloween '26

4 napja

When is Halloween celebrated? - Mikor ünneplik a Halloween-t? Halloween is celebrated on 31 October....

Új poszt - Ha nem velem történik, el sem hiszem

4 napja

A META poszt kapcsán: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/meta-1  Legyen a nap kifejez...

Új poszt - META

5 napja

Ha nem velem történik, talán el sem hiszem. 🙄 Sokan tudjátok már, hogy hónapok óta harcban állok a ...

Új poszt - Care

6 napja

A gondoskodás és támogatás nemzetközi napja kapcsán: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/poszt...

Új poszt - A gondoskodás és támogatás nemzetközi napja

6 napja

Today is the International Day of Care and Support. - Ma van a gondoskodás és támogatás nemzetközi n...

Új poszt - Plüssállat

6 napja

A Plüssállat imádók napja kapcsán: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/plussallat-imad...

Új poszt - Plüssállat-imádók napja

1 hete

Today is Plush Animal Lover's Day. - Ma van a Plüssállat-imádók napja.   When is it celebrated? - M...

Új poszt - Wrecked

1 hete

A Hírekből 19. kapcsán: https://konnyengyorsanangolul.hu/kozosseg/posztok/a-hirekbol-19  A nap ki...

József Sz. válaszolt a kommentedre

1 hete

Igen, nekem is volt hasonló eset.🙂

Új poszt - A hírekből 19.

1 hete

World's oldest shipwreck found off coast of Turkey - A világ legrégebbi hajóroncsát találták meg Tör...